Album: LNLNN
Kiadó: Atomnation
Megjelenés: 2017. január 13.
Koncert: Lärm, Budapest, 2017. február 3. (FB)
az autumn bells című gidge lemez túlzás nélkül az egyik legfontosabb dolog, ami történt velem és az elektronikus zenével az utóbbi időben; ráadásul most nézem, hogy az utóbbi idő alatt lassan már három évet értek – 2014 ősze. bár rögtön írtam róla egy szorokinnal túljegelt rajongást (lásd itt), de akkor még nem tudtam hogy mennyire fontos lesz néhány szerzemény innen nekem (mondjuk a dusk, a you, vagy az i feel in love és a norrland, hát még a huldra – és ez így már bőven a lemez fele!)
mindezt úgy, hogy elvileg nincs bennük sok eredeti; a burialos pitchelt vokálok, a fieldes hosszú, repetitív loopok, vagy akár a korai faithlesst (!) idéző szintifutamokat mind elcsépelhetnek is lehetnének; viszont ez ennyire kifinomut ritmikai szekcióval (a szétterezett fakopácsolás talán az egyik leginkább felismerhető védjegyük), kimunkált hangzással, és leginkább a tökéletesen eltalált atmoszféra teremtéssel, akkorát szól, hogy egyből a legnagyobbak közé lőtte be őket, teljesen jogosan. a folytatás legalább ennyire izgalmasnak tűnt; a ’lulin’ nem egy következő album, vagy ep lett, hanem egy filmes stábbal közös audiovizuális munka, egy misztikus, magányos valamiről, valakiről (lulin hivatalosan egy üstökös), ahol a zene gyakran zajokká és zörejekké lett csupaszítva, önmagában nem egyszerű hallgatni való, viszont képpel együtt tökéletesen működik (lásd itt).
ezek után nem tagadom, hogy egyrészt nagyon türelmetlenül, de magas elvárásokkal ugrottam neki az idei epjüknek, a lnlnn-nek, másrészről elsőre kicsit csalódtam benne. az is igaz, hogy ez megint inkább egy kísérlet; az egyik interjúban úgy fogalmaztak, hogy míg az autumn bells az ő zenéjük volt, addig a lulint inkább az övé, luliné (legyen ő, a nő akárki, akármi – milyen kár, hogy magyarban nem lehet női őzni); emiatt is az ott összegyűlt hangmintákat most újragyúrva kiadták, sokkal inkább gidgesítve őket; ilyenformán ezt sem szabadna teljes értékű alkotásként kezelni, ők ep-nek hívják, de tekintve hogy közben mondjuk a lulint lemeznek, és az is olyan hosszú mint ez, ember legyen a talpán aki ezen kiigazodik.
viszont ettől függetlenül is bántóan üres, kíméletlen, főleg az autumn bellshez képest; ha az az ősz, ez tényleg a tél, bár most is elképesztően jól szól, de most fagyosabb, hidegebb a hangulat, és valahogy hiányzik az a szemérmetlenül szentimentális zeneiség, ami a bellset különlegessé tette. ez nem feltétlen baj, sőt, biztos lesz akinek ez a minimalizmus csak még szimpatikusabbá teszi ezt az egészet, de nekem sokszor olyan érzésem van hallgatása közben, mintha egy félkész techdemót hallgatnék, amit valami kurvajó producer küld el egy énekesnek, hogy tessék, itt az alap, találj ki rá valamit. amikor meg mégis megszólalnak a vokálok, dallamok, ott meg nem lehet nem észrevenni, hogy mindezt mitha hallottam volna már, és épp tőlük. a ’midra’ például egyértelműen a dusk folytatása, csak most trombita helyett alighanem marie bonie hangmintával – messze ez lett egyébként a legerősebb szám szerintem a lemezen, a torzítón keresztül bőgő ködkürt szerű hangok és a gyönyörű dallam együtt ezzel a szökdelős alappal, már önmagában olyan erős, amiért egy átlagos előadó egy egész életművet odaadna.
tehát nincs különösebb baj, nagyszerű hallgatni való a lnlnn megint, csak önmagukhoz képest keringenek most inkább, mint hogy egyértelműen továbblépjenek. ahogy keringtem én is a toldiban, mire helyet találtam a kabátomnak; nem szűnő ámulattal adózok annak a jelenségnek, amikor valamit arra használnak, amire tökéletesen alkalmatlan. a toldi moziként teljesen rendben van, az előtere is megfelelő arra, hogy húsz ember kávézzon ott, mielőtt elkezdődik a film, de többszáz embert bezsúfolni ebbe a vendégtérbe, hogy közepesen szóló hangerőnél bulizzanak, az valamiért nem kínos, hanem trendi. persze ha nincs ló, jó a teljesen bekészült menőzés is a mozi előtt, és szó se róla, legalább gidgét hallgathattunk a pesti éjszakában, ami mindenképpen dicséretes, de ez pont az a fajta zene, amit meg tudna szorozni az, ha jó helyszínen (taliándörögd, valaki?), és főleg jó hangon szólna. azért így is elég érzéki hangutazást prezentált a két svéd, csak kár ezért a kicsit bicebóca megoldásokért; a vizuálnak beharangozott trakovszij is például baromi jól hangzott, és tény hogy sokkal rosszabb is lehetett volna, de ennek sajnos az ellenkezője is igaz, a teljesen felesleges háromszögösködés, meg némi tükrözésben kimerülő vizuális kreativitás ilyen zenénél fájóan kihagyott ziccer.
de végülis a zenéért jöttünk, és az rendben volt; egy launchpaddal, egy launchkontrollal, és egy samplerrel megszólalt majd az összes gidge szám, nagyon finoman módosítgatva rajtuk; a dusk filterezett trombita mintája most például tisztábban, érthetőbben szólalt meg, végre hallani is lehetett azt a dallamot, amit egyébként csak sejtesz – számomra valahol az volt a katarzis, de élőben például a hope is nagyobbat szólt, mint otthon a fülem között. jó volt látni, hogy mennyire két külön világ ez a két svéd; ludvig a szépfiús, vigyorgós, parolázós, míg vilma (!), a hosszú hajú fura zseni srác, de együtt valahogy egységként működnek, nevetgélnek, megbeszélik hogy mi legyen, aztán újra befordulnak a zene felé, csinálja mindenki a maga dolgát, majd egy kiállásnál újra találkoznak, kinéznek, mosolyognak, hálásak, majd újra be a zenébe, és így tovább. aki hasonlóképpen akart beleveszni a zenébe, az a szolid hangerő mellett azokkal is meg kellett hogy küzdjön, akik az effajta bulikat összekeverik a baráti találkozókkal és sörözéssel, és nem értik hogy miért zavaró az ha épp az i feel in love tompa zongorafutama alatt beszélik meg a nemi életüket; de lesz ez még így se. a honi felhozatalból én csak a norwellre értem oda (annyi minden van amit nem értek, hogy tényleg ez a legkevesebb, de azért mégiscsak érdekelne hogy mi a logika abban, hogy fél kettőkor kezdjen a headliner?), ő teljesen rendben volt, leszámítva, hogy én inkább szimpla dj szettnek láttam azt a ‘live’-t, de annyi baj legyen. a gidge utáni tolo viszont az első két számmal hazazavart, igaz, ennyi lélekemelt zene után ember legyen a talpán aki ezt jól át tudja venni.
Kép/GIF: Ferth Tímea