De-Bons-En-Pierre: Crepes / Solitary Dancer: Dualism

Kiadó: Dark Entries

Megjelenés: 2017 február / április

A Dark Entries kiadót pár évvel a brooklyni Minimal Wave indulása után, 2009-ban alapította Josh Cheon San Franciscóban, és lényegében a DIY-minimálszinti-kultúra kétezres években kibontakozott feltúrásának és újrakiadásának ez a kettő lett a két legmeghatározóbb amerikai kiadós gócpontja. És ettől nem függetlenül a keleti és nyugati parti kortárs színtéré is, minthogy kezdettől fogva jelentettek meg új zenekarokat is. És fejlődtek, átalakultak, piacosodtak stb. Én egyébként a Dark Entriest mindig egy fokkal közelebb éreztem magamhoz (nem csak azért, mert eleinte olcsóbbak voltak a lemezeik), és mostanra, mondhatjuk, hogy meghatározóbb kiadóvá is vált a Minimal Wave-nél. Ennek mennyiségbeli következményei is lettek, már nem mindig tudom követni a kiadványaikat, el is távolodtam kicsit tőle, de ez nem jelenti, hogy ne lenne minden évben pár nagyon izgalmas cuccuk. Idén is.

image

A címben jelölt mindkét megjelenés kortárs. Az egyik jobb mint a másik. Mármint a másik kevésbé jobb, mint az egyik. De azért az sem rossz.

A De-Bons-En-Pierre projekt Beau Wanzer és Maoupa Mazzocchetti egyelőre egyszerinek tűnő duóját jelöli, abban az értelemben legalábbis, hogy magát a lemezt tavaly tavasszal vették fel tizenkét óra leforgása alatt Mazzocchetti brüsszeli lakásában, amikor Wanzer épp arra járt.

Wanzer a sötét techno és az indusztriális elektronika New York-i szinterében mozog (L.I.E.S., Streetwalker, BW/CP, Civil Duty stb.), izgalmas cuccokat csinál, főleg akkor, amikor nem klubokra optimalizált tánczenére fókuszál. Florent, azaz Maoupa Mazzocchetti Belgiumban élő francia ember, és egyebek mellett a Mannequin adta ki a korai indusztriálban gyökerező, nagyszerű mutáns analóg prototechnóit. De az igazi mutáns a közös, fantasztikusan jó, hatszámos anyaguk lett.

A Crepes című lemez zakatol, lüktet, meg-megtörik, tele van bizarr és groteszk pillanatokkal, nagyszerűen szabálytalan és húsba vágóan analóg-emberi anyag, miközben nagyon szórakoztató és játékosan sötét. Egy csodálatos indusztriál-mutáns-wave lemez, egyben velejéig techno, de nem abban az értelemben, amelyben használni szokás ezt a címkét. Azaz ne egy monokróm grafikát képzeljünk mellé. Talán a kedvenc idei lemezem eddig.

image

Bónuszként pedig vegyük hozzá a Solitary Dancer nevű montreali duó lemezét, ez a Dualism. Három szám van rajta, illetve az egyiknek egy instrumentális verziója, azaz négy, plusz a digitálison még további kettő dub-verzió. Mindegy is, a Solitary Dancer jóval kimódoltabb, dekadens poszt-EBM klubwave, oldschool house és második-harmadikgenerációs detroiti electro tónusokkal, utóbbi a Losing Touch című tracket határozza meg, az talán a legjobb az anyagon. Na meg persze a Marie Davidsont szerepeltető Emails 2 Myself, amely ennek megfelelően olyan, mint egy Essaie Pas és Marie Davidson hibrid (még a szintik is), amúgy tökjó.

Nem megrázó, de szórakoztató anyag a Dualism, nem is nagyon lóg ki a sorból. Ami amúgy egy olyan sor, amiben jól elvan az ember.

splatter egon

1 Comment

Hozzászólás