Chopin: Nocturne (op. 9 no.1) / Plaid: Do Matter

Kiadó: Rca/Warp

Megjelenés: Chopin – Nocturne op. 9 no. 1 in B flat minor for Madame Camille Pleyel – 1833 (played by arthur rubbinstein, 1963 / Plaid – The Digging Remedy, 2016. június 10.

Kép: Jindrich Styrsky, Emilie Comes to Me in a Dream, 1933

 

komplex nők, zenélő férfiak, repkedő sokszögek, szexelő szintik, na és persze a matek.

van egy nő. nem unalmas hogy mindig így kezdődik? épp chopint hallgat, kilencedik opusz, első tétel, há moll, rubbenstein játszik: kurvaszép. a bal kéz bánatosan ballag, míg a jobb kéz szentimentális fruskaként rohan a világba, leszedi a csillagokat az égből, berakja a zongorába, kiveszi, visszarakja, kikacagja, aztán kifullad (3:40), elkeseredik, szinte az ölébe hull a bal kéznek, aki megvigasztalja pár kimért, de biztonságos futammal, hogy hogy aztán a jobb újra, először bátortalanul (4:05) majd egyre nagyobb erővel folytassa ezt az egész-világ-szerelmet. csúszkálnak a harmóniák, telik a kotta, rohangálnak a hangok, a végén mindkét kéz egyszerre érkezik meg ugyanoda, a jobb kéz öregszik, a bal fiatalodik, a nő körül meg megáll az idő.

van egy másik nő. így megy ez; mindig van egy másik. épp plaidot hallgat, két napja jelent meg az új album, éjszaka van, világít a monitorja, szorít a fejhallgatója, a hangerő az egekben, a basszus már az elején leviszi a fejét, valami háromszög alakú dolog repked a videóban, inkább csak nézi, mint látja, de amikor egy pillanatra (1:54) kihagy a pimaszul plaidos, gurgulázó arpeggio, hogy aztán majdnem berobbanva folytatódjon, közben persze mégsem, akkor egyszerre izgul fel, csukja be a szemét, és jut el egy másik világba, ahol szintetizátorok nyáklapjain eltekert oszcillátorokkal szeretkezik, villogó led fényekben, miközben végig ugyanaz a hármashangzat lüktet benne.

 

bár egyikőjüket se ismerem, de úgyse tudjátok bebizonyítani, hogy én találtam volna ki őket. és nem mindegy? annyira más világ mind a kettő, hogy akár az is lehet, hogy mindkét nő ő. ő, aki egyszerre hűvös, gépies, elegáns, számító precizitás, folyton csak ugyanazzal a három dologgal hat, meg szemérmetlenül romantikus, gyermekien romlott, akibe szédülni kell ha követni akarod, és kapaszkodni. egyszerű ez; már-már szeretem hogy nem értem. egyik fülemen be, a másikon dettó, a sztereó hatás csak matek, minden zene matek, az egész világ matek, édes fiam, jobban kellett volna figyelni a számokra.

mert hát ugye van egy. pláne, férfi. épp azt a baromságot írja a plaid videó alá – kommentál úgymond -, hogy ez az utóbbi idők legjobb boc száma. chopin alá bezzeg semmit nem ír, minek is, írtak már arról eleget. ráadásul legalább három úr kell, ha már két hölgy van, különben oda a bonyodalom; legyen hát! ebből kettő mondjuk angol, öreg fekete kutya, az egyik andy, a másik meg ed, két elektromos szaki, képzeld el ahogy húzzák a hosszabbítójukat maguk után egy erdőben, ahol egy tisztáson már, ott ül egy lengyel, bizonyos fryderyk, meg egy zongora, naná, te meg nézzed ahogy köréjük gyűlnek ezek a hülye kis mértani alakzatok, és egy mondattá állnak össze, miszerint:

‘baromira komplex ez a világ bakker’

image
(plaid – digging remedy)

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..