Selected Sounds: Autechre live

Időpont: 2016. november 7. 

Helyszín: Akvárium

 

…egy önmagával és környezetével tisztábban levő emberként jöttem el.

A műsor után két srác hőzöngött a lépcsőn kifelé, nem volt a ’prac-f’, nem úgy hallották a zenészeket, ahogy ők akarták, semmi a Quaristiceról, ezt közben is, hangosan.

Van egyáltalán értelme elvárnunk valamitől, hogy önmagánál olyanabb legyen?

Öncélú volt – valaki a társaságban, másvalaki: nem ez a lényeg, nincs lényeg.

A telefon-mászkálás policy kiírása majdnem teljesen fölösleges, aki magától sem mocorogna, világítana, hangoskodna az így sem fog, akinek meg el kell mondani, az nagyobb eséllyel fog dacból mocorogni, világítani, hangoskodni.

Az Akvárium olyan, amilyen, fényes és üveg, hangosítás szempontjából viszont teljesen megfelelő volt, kicsit még lehozó számomra a színes robotlámpák sora az elő-fellépések alatt, melyek közül Russel Haswell adott rendkívül izgalmas, néhol egészen technoid imprókat, míg a duplázó Andy Maddocks inkább a bass music és a dárés droppok felől közelítette meg a hangolódást, ezzel kicsit megtörve az este még csak születő intimitását.

Szervezés szempontjából profi volt a program, kompakt az élmény, zérus csúszások, kivételesen indokolt merch-pult, gratula No Vidra Crew!

Minden különösebb zenei belépő nélkül indult az Autechre, az aktuális ’elseq’-et direkt nem hallgattam szét, hogy friss maradjon az élőzésre.

Nem tudtam élesen elkülöníteni a hallgatott és a testemre ható zenét, szépen magamra maradtam a szorongásaimmal, vágyaimmal, volt rá idő. Körülbelül három egyenként húszperces blokkra tudtam bontani az előadást. Az imént említett frusztrációval való megküzdés kizárólag az agyamra korlátozódott, még a műfajtól remélhetőnél is kevesebb adatott meg a testnek. Na, megint csak elvárások.

Ellenben gyönyörű, pszichoaktív mentális térképeket rajzolt a duó, ám végig elég fojtott volt számomra az atmoszféra, minden egyre nehezedett és nem oldott ki. Bár az act felénél volt egy halovány reménysugár, lehet csupán a biztonságtechnikai okokból lekapcsolhatatlan vészkijárat fényei törték meg a sötétséget, dübörgött a mélyek jutalomjátéka, felszabadult némi energia, csakhogy újra magunkba rogyjunk, majd a fináléban a kortárs űroperák kürtjeit idéző megalomán kiszakadással újra megközelítsük a katarzist. A kódot nem törtem fel, a formanyelvet nem értettem meg teljesen.

Mindenesetre egy önmagával és környezetével tisztábban levő emberként jöttem el.

Köszönjük a szervezők támogatását. Kép forrása: warp.net

Hozzászólás

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.