Robert Miles Nekrológ

roberto concina, azaz robert miles meghalt ma éjjel. szegényről mindenkinek leginkább a children című szerzemény ugrik be elsőnek, amit egyébként az egész későbbi életműve próbált lerázni magáról, mégis minden egyes megemlékezés, ami most ellepi az internetet, ezt hozza fel elsőnek, és hát ez az írás se tudja kihagyni, pedig jóval több volt benne mint ez a jobbkezes zongorás prüntyögés, bár ez se kevés:

ennek a számnak köszönhető az ún. ‘dream trance/house’ őrület, ami a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb ízlésficama lett, és aminek a farfizén oly sok ‘delfin’ zene született, hogy óceánt lehetne vele rekeszteni (a kétes ifjúkorom ’dream dance’ sorozata például egészen elképesztő módon a 82-ik (!!!) résznél jár már).

pedig robi közben már a több millió példányban eladott, ünnepelt siker első lemez után is máshol járt; a második ’23am’ című lemeztől padlót fogtak azok, akik egy újabb könnyen fogyasztható újrázást vártak, és bár egy két pillanatra még megvoltak a kötelező zongorás körök (szegény freedomnak így se sikerült megközelíteni sem az előző slágereket), viszont gitárokat, szaxofont, és drum and bass ütemeket is kaphatott az arcába a gyanútlan hallgató, fele akkora siker se lett mint a kezdés.

a harmadik, az organik aztán már meg se próbált megfelelni a rádióbarát milesnek, csinált egy saját kiadót, és egy olyan fúziós-világzenés gyönyörűséget tett le az asztalra hogy ihaj. lakossági trance helyett kaptunk vonósokat és tablát, olyan közreműködőkkel, mint nitin shawney (!) vagy bill laswell (!!). ez kábé akkora váltás volt tőle, mintha a névrokona, a trombitás dávid nekiállt volna flitteres ruhában diszkóslágereket előadni nyolcvanas években mondjuk hegedűn.

a paths beszédesen mesél arról, hogy mennyi út lehet egy művész előtt: szinte hihetetlen, hogy a kezdeti diszkós, majd kilencvenes évek kezdetén klubtulajdonos, aztán kalózrádió alapító, majd hatalmas sikerű világsztár ugyanaz az ember, aki emögött a lépegetős bőgő téma mögött áll. részemről ez is nagyon tiszteletre méltó hogy nem váltott művésznevet, hanem felvállalta a régebbi korszakait, is pedig nem biztos hogy ez volt a legjobb ötlet; bár az organikot olyan nevek remixelik később, mint a fsol, a de lata, vagy a si:begg, és ezzel elvileg végképp be kellett volna kerülnie az elektronikus zene nagyjai közé, de sajnos mindkét oldalról inkább furcsán néztek rá.

pedig a folytatás még komolyabb lett, az organikon is szereplő nagyszerű ütőssel tirlok gurtuval közös lemez, a miles-gurtu már egy letisztultabb, teljesen konkrét fúziós jazz lemez, a műfajának egyik kiemelkedő darabja szerintem, figyelemre méltó hallgatnivaló. az életmű lezárása ellenben már egy kevésbé jól sikerült darab, a thirteen, ahol egyébként eljutunk a konkrét rockzenéig, és bár itt is vannak izgalmas próbálkozások, de sajnos ezzel együtt se egy maradandó hallgatni való. ennek már hat éve, azóta hallgatott, a sikertelenség mellett ebben valószínűleg egyre súlyosabbá váló betegsége is közrejátszott.

viszont még így is csak negyvenhét éves volt miles; belegondolni is elképesztő hogy mi minden történhetett volna zeneileg egy ilyen emberrel, mint ő; egyrészről irigylésre méltóan gazdag és színes életmű, másrészről szomorú, mert a legtöbb emberhez ettől függetlenül mégicsak a children fog eljutni robert milesből.

Hozzászólás