Gabber update:
Hardcore, you still know the score

FORDÍTÁS A GROOVE MAGAZINBÓL

A hardcore-nak és a gabbernek a ’90-es évek óta már nem a legjobb a hírneve. A zenei pangás és az elüzletiesedés nagy nehézségeket okoztak a műfajnak. Az elmúlt években viszont történt egy-két dolog: új formációk és fiatal művészek frissítik fel a műfajt és tárgyalják újra a régi problematikákat. A hardcore újra underground lesz. Kilbourne-nel, a fiatal producerrel és Marc Acardipane-nel hardcore veteránnal beszélgettünk, azért, hogy megtudjuk, mi is rejtőzik e mögött.

A Boiler Room Facebook oldalán szerepelt egy azóta legendássá vált holland rave-ről szóló dokumentum filmből egy részlet, amelyen gabber arcokat faggattak egy gabber-partyban, olyan állapotban, amilyenben éppen voltak, totál megcsúszva, isten tudja mit tolva, eufórikusan és izzadtan. A videót több mint 2 millióan látták és kb. 28 ezren likeolták és ezzel az oldal legkeresettebb posztja lett. Ebbe a képbe jól illeszkedik, hogy a Resident Advisor a szokásos éves visszatekintőjében 2017-et a hardcore visszatérése évének kiáltotta ki. Lassan, de biztosan a hardcore-ra hajazó trackek megtalálják az útjukat olyan techno dj-k szettjeibe, mint Nina Kraviz vagy Kobosil. A techno keményebb lesz. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a hardcore újra cool lesz.

MAINSTREAM A SÜLLYESZTŐBEN

A bevezetésben említett dokumentum film, vagy az Exactitudes című fotósorozat, amelynek első szériája 35 portréfotó volt gabber arcokról, mind hozzájárultak egy a hardcore-ról és a gabberről alkotott sztereotípikus, és mítikus kép kialakulásához. A hardcore valami új és cool volt a ’90-es években, de azóta eltűnt a süllyesztőben. Mondjuk. Mert a hardcore robogott tovább, Hollandiában, a szülőhazájában, sosem tűnt el. Épp ellenkezőleg, továbbra is embertömegeket vonzott. Peldául a Thunderdome, az első és legendás partysorozatok egyike, amely 2012-ig évente megrendezésre került. Ennek alapítója az ID&T nevű cég, amely azóta Hollandia egyik legnagyobb rendezvény-szervezőjévé fejlődött, ami a Tomorrowland-et is szervezi. Más fesztiválok, mint a Defqon.1 vagy a Dominator több tízezer látogatót vonzanak évente. Marc Acardipane, akinek a Mescalinum United-ként bemutatott “We Have Arrived” című trackje az első hardcore számok egyike, még mindig rendszeresen játszik ilyen fesztiválokon. “25 éve többé kevésbé ugyanazok az előadók. Olyan ez mint egy család. Mindenki ismer mindenkit, aminek megvan a maga bája. Egy nagyon állandó szcéna. Talán már nem annyira egy globális játékos, de Hollandiában a hatalom!”, kommentálja a szcénát.

A tömegpublikuma ellenére a hardcore, az alműfajaival együtt, mint a gabber, speedcore vagy hardstyle, nicheként tengődött. Az elektronikus klubzenei underground által volt a műfaj, hasonlóan mint a goa es a trance, ignorálva (a Groove magazin által is). Ez valószínű zenei aspektusokon múlott, hiányzott belőle a fejlődés. Biztosan a negatív stigmák is szerepet játszottak és játszanak, amelyekkel a műfajt megbélyegezték. A tipikus gabber stílust, (fél)kopasz, bomberdzseki, melegítőruha, részben a neonácik is átvették. Ezáltal az általános köztudatban ez a két jelenség gyakran összemosódott. Ehhez hozzájárul továbbá, hogy a zene a gyors tempó és az offenzív táncstílus miatt kívülről agresszívnek és félelemkeltőnek tűnhet.

KI A BUBORÉKBÓL

Viszont új tendenciák alakultak ki a hardcore-ban, amik a stílust, mind zeneileg, mind tartalmilag továbbviszik. Először is a műfaj valahogy megint “cool”. A high fashion-ben uralkodó aktuális stílus a klasszikus gabber look. A párizsi Vetements divatmárka 1.000 € felett árulja a legmenőbb retro-melegítőcuccait, Gosha Rubchinskiy orosz divettervező jelenleg az Adidas-szal kooperálva tervez melegítőruhákat. Az ilyen márkák csontos és sminktelen modellarcai ugyan nem hasonlítanak azokra, mint akiket éppen rave-elés közben csíptünk volna el, hanem mint három nappal utána. Ezzel tulajdonképpen a gabber-ek stílusa kilépett a szubkultúrából és belépett a divat fellegvárába és át fog szivárogni a mainstreambe is.

A zenei műfaj pillanatnyi állapotát hasonlóan lehetne meghatározni. Új szelek fújnak, ami az egészet könnyeben hozzáférhetővé is teszi. Ott vannak a zenei kollektívák, mint például a Wixapol, amely hardcore bulik hálózatát építette fel Lengyelországban, retroesztétikával és netes humorral megfűszerezve. A párizsi székhelyű Casual Gabberz kiadó és közösség 2013 óta rendez rendszeresen bulikat. Az ő kezdeményezesük túlmutat a partyszervezésen, kiállítást is rendeztek a gabber-ről mint kulturális jelenségről, illetve ebben az évben készült a csoportról egy dokumentumfilm “Inutile De Fuir” címmel, amely után kiadót is alapítottak. A “kemény műfajok által inspirált”, 51 számot tartalmazó összeállítás jól mutatja, merre is tart az aktuális gabber hangzás: valamivel lassabb sebesség, a Hoover szinti kombinálása absztrakt-kaotikus basszussal vagy breakbeattel. A francia rappel történő kombináció (Frapcore), ami ízlés szempontjából talán határeset, egy egészen specifikus francia irányzat. Gyakran a hadrcore dropok még intenzívebben hatnak az új kontextusukban, ugyanakkor kicsit giccsesebben is. Az in-your-face radikalitás, amely mindig is egy központi vonzereje volt a hardcorenak azonban nem veszett el. Az “új” előadók kinyitják a műfaj határait, merítenek ugyan azokból a szabályokból, amik több mint 20 éven át érvényben voltak, de a saját elképzeléseik szerint alakítják.

Fotó (és cover): Luis Nieto Dickens

Kilbourne – Groove Podcast 142

KILBOURNE

Ashe Kilbourne az egyike ezeknek az előadóknak, a 25 éves művésznő a vezetékneve alatt készít hardcore-t, sok indusztriális behatással, intenzív szintialapokkal és törékeny dallamokkal. Az utolsó EP-je (a cikk eredeti megjelenéséhez képest – a szerk.), a Sourland (2016) a jól bemutatja ezt a hangzást. Kilbourne-nál tartalmilag többek között a szexuális erőszakról, a nemi hasonulásról és az ő transznőiességéről van szó. Komoly témák tehát, amelyeket a zene intenzitása ellenére nem biztos, hogy ebben a műfajban várnánk. Ez is az, ami Kilbourne-t a hardcore új generációjának reprezentatív tagjává teszi: új témákat és értékeket visz a diskurzusba. Már ha korábban beszélhettünk egyáltalán diskurzusról, “mivel ez talán egy olyan műfaj, amely még nem annyira vezetett ilyen típusú eszmecseréket”, mondja Kilbourne.   

Rasszizmus, nőgyűlölet és transzfóbia, ezek mind olyan témák, amiket a house- és a techno-szcéna már régóta tárgyal, ha nem is mindig elegendő szinten. A hardcore szcénában még kevésbé relevánsak ezek a témák: Gyakran feltételezzük, hogy Hollandiában mindenki nagyon jól tájékozott és művelt. Sok ilyen fesztiválon, ha körbekérdeznél, hogy: Szexisták vagytok-e? egészen biztosan azt válaszolnák: Nem! Azonban női testek exponálása vagy az agresszív, szexuális módon történő nőkhöz történő közeledés nem számítanak annak? Szerintem igen.”  Itt van például a legendás hardcore banda, a Rotterdam Terror Corps, amely mindig két sztriptíztáncossal lép színpadra. Ez időközben kultusszá vált, de mégis van némi kellemetlen mellékíze.

Valami más is több mint kellemetlen volt Kilbourne számára: “Amikor Hollandiában fesztiválokra jártam, transnak lenni garantáltan zaklatások és félelem forrása volt.” Kilbourne szerint gyakran hiányzik a tudatosság az olyan dolgok esetén is, mint a rasszizmus. “A nagy producerek közül sokan fehérek, aztán megnézed a sampling kultúrát a hardcoreban, és a számok nagy része hip-hop a ’90-es évekből. Ez valahogy elég fura, hogy különösen Hollandiában ennyire fehér a kultúra.” Kilbourne sokat foglalkozott a feketék strukturális diszkriminációjának és kultúrájuk kisajátításának tanulmányozásával. Tulajdonképpen ezáltal jutott arra az elhatározásra, hogy a jövőben a hardcore-ra fog fokuszálni. Habár már korábban is hardcore fan volt, de addig mindenekelőtt klubzenét készített. A saját maga által megjelentetett 18 Songs (2012-2015) című összeállításában főkent Philly es Jersey klubzenét találhatunk. Aztán fehérként elkezdte átértékelni a szerepét egy fekete művészeti ágban: “Nem színes bőrűként megpróbáltam találni egy olyan utat, ahol a zenekészítés egy bizonyos módon és formában nem hat illetlenül és erőszakosan”, mondja Ashe. Ez azonban nehéz. A fehér partyszervezők általában fehér előadókat hívnak meg, “mivel, ha fehér művészek fekete művészetet alkotnak, akkor egy bizonyos értelemben avantgardistának és határokat feszegetőnek tekintik őket, de ha feketék fekete művészetet készítenek, akkor azt nem értékelik”. Az egész problematika tovább élesedik, ha a műfaj (mint, ahogy a klubzene esetén is történt) egyre népszerűbb lesz és ezáltal még több fehér kezd bele az efféle zene készítésébe, teszik mindezt anélkül, hogy elmélyülnének a fekete kultúra esztétikájában és jelrendszerében.

ÚJ TEREK

Szép számmal találhatunk ilyet a hardcoreban is, “az első hardcore és a korai rave, illetve gabber trackek nagy része ilyen”, mondja Kilbourne. A Gunz For Hire nevű hardstyle duó “Armed & Dangerous” számának klippjéről mesél, amiben egy fegyverekből készült kaleidoszkópon repülhetünk keresztül. A szöveg hozzá: “drugs dealing, stealing, money money” és más számok olyan címekkel készültek, mint “Brooklyn” vagy “Los Angeles” – kemény gengszternek adják ki magukat egy képzelt macho, álfekete hip-hop kultúra részeként. A valóság azonban az, hogy ők fehér holland dj-k, L.A.-től olyan messze, mint Makó Jeruzsálemtől. A Gunz For Hire mindezek ellenére roppant sikeres: “Létezik egy egész piac az ilyesmi számára a hardcore-ban”. Az ilyen és hasonlóan gyanús produkciók és tartalmak (vagy azok hiánya) miatt a hardcore egészen rövid idővel ezelőttig az a tömegtermék maradt, ami sokáig volt. De emiatt is keletkeznek az új terek, csoportosulások és tendenciák. “Megpróbálok a saját ténykedéseimben egy olyan teret elképzelni és megvalósítani, ami valamivel jobb, mint az, amit a szcénában politikai és gender kérdések tekintetében örököltünk”, mondja Kilbourne, egy nagy sóhajtás után.

THE MOVER

De nem csak új csapatok alakulnak, amelyek a hardcore-t visszahozzák, van egy fordított út is: Marc Acardipane, a hardcore keresztapja, aki majdnem dupla olyan idős, mint Kilbourne, a The Mover techno aliasnak köszönhetően mostanában egyre jobban a klasszikus értelemben vett klubkontextusban játszik. Itt figyelte meg, hogy a publikum újra a régi zenéit szeretné hallani, ami egy tendencia a keményebb rave zenék iránt. Először meglepődött, amikor látta, hogy milyen jól fogadja a közönség. Azóta értékeli a techno szcénát, mindenekelőtt az elüzletiesedett holland hardcore-hoz képest. “A zene érzésekből és a szenvedélyből él, amelyek az új “klasszikus” hardcore zenében elvesztek, de a technóban újra feltámadtak”. Reménykeltő, milyen könnyeden és pozitívan mozog Acardipane a különböző énjeivel a techno es a hardcore között.

Kilbourne  figyelmeztet, hogy ne tartsunk túl nagy távolságot a múlttól: “Kénytelen vagy részt venni abban kritikákban, ami arra vonatkozik, ami előtted volt.” Ez egyelőre így is van. Az új hardcore előadók, mint például a Casual Gabberz vagy a Hardcore Eleganza (amely egy a gabberról írt blogból nőtt ki), erős tudatosságot ápolnak a műfajuk kultúrája és története iránt. A régi előadók, mint Acardipane vagy Darkraver továbbra is részt vesznek az egészben, a régi időket el nem felejtve, de anélkül, hogy azon keresztül definiálnák magukat. Növekvő népszerűséggel persze megváltozhat ez a relatíve kiegyenlített állapot. A trendivé válás velejárói a felszínes rajongók. Kilbourne megpróbál pozitívan tekinteni a jövőbe: “Remélem, hogy közösen visszafizethetjük a zenének, amit kaptunk tőle és ezt teljesen ki is élvezhetjük. És nem pedig csak viccnek állítjuk be ezt a fajta zenét.”


Eine Übersetzung von / a következő cikk fordítása Gabber-Update: Hardcore, you still know the score!” (Groove)
Autorin / szerző: Cristina Plett
Übersetzer / fordította: Czekmeiszter Ferenc, Bokor Péter

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..